Sokan feladták a versenyt: Megtépázott mezőny a Kékszalagon
A Kékszalag vihar tépázta mezőnyének több mint fele elérte a célt - Európa legnagyobb tókerülő versenyén a mezőny közel fele nem ért célba. A 43. Kékszalag vitorlásverseny utolsó befutója ma hajnalban érkezett a balatonfüredi célba.
A többiek a mezőnyre csütörtök este lecsapó viharos szél következtében vagy a verseny feladására kényszerültek vagy külső segítséget, sok esetben mentést kellett igénybe venniük. A versenyt 12 óra 23 perces kiemelkedő idővel Litkey Farkas és csapata nyerte meg a Budapest Bank (Lisa) nevű hajóval. Az egykori olimpikon vitorlázó ezzel tizedik Kékszalag-győzelmét aratta, és továbbra is ennek a hagyományos versenynek a legkiemelkedőbb alakja.
A viharos szél a pénteki kora esti órákra mérséklődött. Ezt kihasználva sok hajó, amely horgonyon vagy a nádas menedékébe húzódva vészelte át a nehéz perceket, folytatta a táv megtételét. Az utolsó hajó szombat 5.13-kor ért célba, így ők egyhuzamban 44 órát töltöttek a vízen. Teljesítményükre jellemző, hogy a verseny első időszakában 36 fokos kánikulában, rendkívül gyenge szélben kellett vitorlázniuk, majd hajójukat biztonságban vezetve ki kellett állniuk a mintegy 24 órán keresztül fújó időnként 60-80 kmh sebességű szelet, hogy szombat hajnalban ismét gyönyörű nyári időben fussanak célba.
A verseny rendezői kiválóan vizsgáztak, hiszen a viharos idő ellenére nem történt személyi sérüléssel járó baleset. Ez elsősorban a verseny biztonsági koordinációs központjának, a mentőmotorosok áldozatos munkájának és a vízirendőrség valamint a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata támogatásának köszönhető.
Litkey Farkas hajója pénteken 21 óra 23 perckor ért a balatonfüredi célba. A légvonalban 145 kilométeres távot 12 óra 23 perc alatt tette meg. Ezzel idén sem dőlt meg a Nemere II. cirkáló 1955-ben felállított 10 óra 40 perces rekordja.
Második helyen a Vodafone-Budacash (Principessa) érkezett a célba, amely Rauschenberger Miklós kormányzásával sokáig vezetett a versenyben. Harmadik helyen a Király Zsolt kormányzásával vitorlázó Sponsor Wanted nevű hajó végzett.
A verseny díjkiosztójára szombaton 17.30-kor a balatonfüredi mólónál felállított színpadon ünnepélyes keretek között kerül sor.
Litkey Farkas - A Kékszalagról
Litkey Farkas (Farky) a Kékszalag csúcsdöntésről, a csütörtöki rajtról nyilatkozik.
A Kékszalag Európa legrégibb és leghosszabb tókerülő vitorlásversenye
A legsikeresebb hajó a Kékszalag történelmében a Tramontána, amely 1940 és 1989 között hét alkalommal diadalmaskodott. Érdemes megemlíteni azt is, hogy a Tramontána kormányosa nő volt, Kultsár Istvánné (született Gordon Evelyn), aki ráadásul a következő alkalommal, 1942-ben is megnyerte a versenyt. A hajók rangsorában a Tramontánát már nem lehet megelőzni, hiszen a második helyen a Nemere II áll öt győzelemmel. A legemlékezetesebb év talán az 1955-ös a Kékszalag történetében, ugyanis ebben a sokat emlegetett esztendőben kerülte meg Németh István 10 óra 40 perc alatt a Balatont a Nemere II-vel. A rekordot a mai napig nem döntötte meg senki. A 75 lábas cirkáló ezt megelőzően két alkalommal is nyert, és a rákövetkező versenyen is elsőként ért célba, igaz, 1957-ben már nem Németh István kormányozta, hanem Schmalcz József.
Címkék - Sokan feladták a versenyt, megtépázott mezőny, Kékszalag, Balatonfüred, Füred
Nyomtatás
Oldalajánló
Vissza a hírekhez
Szólj hozzá
- 2011-07-16 19:12:24